Láttam az alkotók nemzedékét önhitt küldetéstudat mámorában dagonyázni, a látszatot ünnepelni, a művészkedő romkocsmai alter-hipszter élethazugságában. A szélhámosság kufárait, akiknél a magyarázat tovább tart a műalkotásnál. A semmiről valamit bizonygatókat megrészegülni önmaguktól.

Láttam a formát, a színt és a hangot kitaszíttatni a szépből, megtagadni a jogaikat, és eltaposottan elszenvedni az Üresség Diadalát.

Láttam a szélhámosokat, akik ma odafurakodnának Da Vinci, Michelangelo mellé. Olyan fényt akarnak maguk köré, amely sosem adatik meg, mert nem értik meg hogy a techné is az alkotás része. Magukból kellene a fény, de csak a sár folydogál ki belőlük.

Akik festőnek nevezik magukat, de nem akartak megtanulni bánni az ecsettel, s foltokkal házalnak, és zsebelnek ki mindenkit, pacákról hazudják, hogy mély gondolatokat rejt. A nem-tudás bűze lengi körül ezeket a lusta semmirekellőket.

Szobrásznak hívják magukat azok, akik a márvány vagy a bronz életre keltése helyett, a nagypapa sufnijában félredobott, elrontott-hegesztett hulladékvasából milliókat kaszálnak, és a sok sznob gazdag még tapsol is hozzá.

Zenésznek nevezik magukat azok, akik dallamtalan, füves -hasisos álomban értelmetlen szövegeket rikácsolnak el, alterzenét értékes műfajnak hazudva.

Láttam az "angyalfejű hipsztereket", akik lelkesen éltetik ezt művészetnek, elhazudott egyéniségek, tízezer ugyanolyan sztk-keretes szemüvegben póló felett sálat hordva. Romkocsmák mélyén révülve önhittségükben.

Azok a popzenészek és menedzsereik, akik az olvadt műanyagból, és a plázák mélyéből akarnak aranyat, és gyémántot bányászni, és a zenének nevezett zajjal az egyetemes műanyag részei, és fennt lebegnek a sekélyesség és a tartalmatlanság mocsarában. Akik az emberből is eldobható terméket csinálnak.

A tehetségkutatónak nevezett majomparádé szennymaradékának pojácáit, akik magukat színvonalnak nevezve termelik ki a plázaürüléket, és a csillogó alumíniumhírnévtől értékesnek hiszik pöcegödörbe illő alávalóságaikat, és popkarrier ígéretével csapnak be tehetségtelen senkiket. 

Azokat az aljarokkereket, akik zenészkarriert hazudva maguknak szutykos kocsmametálra rúgnak be minden péntek-szombat este, abban a nyomasztó Fekete Lyukban, ami elveszi a jövőt és az életerőt az olcsó, okádék borával, és zsíroskenyerével. Akik harminc év múlva is ugyanott isszák majd részeg álmukat a rokkerkarrierről, akiknek a bőrdzseki és a hosszúhaj, csak indok a vedelésre.

Láttam az undorítóan közönséges falunapok mulatószenészeit, akik a disznózsírban tartják a vidéki igényt, és ócska pálinkában fürösztik az ízlésüket, és elrontott nyomorult életüket éneklik meg pörköltben főtt, bográcsos dicsőségként, és a Kultúrpokolban égnek majd örökkön örökké.

Láttam azokat, akik Hollywood ürülékét művészetnek nevezve kétpofára erőltetik le torkukon, és a válogatatlan szart, mint a Gyorséttermek Szarburgereit, szétfeszítve a gigájukat tömik tömködik le, mint a moziban kapható zsíros pattogatott kukoricát. Közben ömlik ki a szag-elszívón a szennyvíztelepet megszégyenítő rohadt okádék szaga.

Láttam a focibunkókat, akik harsány aljaproli divattal viselik a focimezes pólót farmerrel, és istenekként tisztelnek labdát kergető köpködő bunkókat, gól nélkül meggazdagodó botlábú senkiket, és a terhelt kultúrájú foci istenei zsebeit tömik meg verejtékkel összekapart fillérekből.

Láttam a kiüresedett fogyasztót, a sok szélhámos elszenvedőjét, akik boldogan teszik bele a többműszakban magukból kigyötört rabszolgamunka bérét, és csak esznek, isznak, hugyoznak, szarnak, de sohasem élnek igazán.

Láttam azokat a panelpatkányokat, akik prolik maradtak örökre, s a könyv, az írás örökre elveszett lakásukból. Akik unatkoznak naphosszat könyvek közt 1,5 szoba-konyhán a hetediken.

Láttam a mocskos mindenhez jobban értő kommentprolikat, akik hugyot csorgatva lelkesednek egy naplementés közhelyért, de vérfarkas módjára fröcsögnek a tudatlanság szájszagú nyálával az igazmondókra.

És láttam e sorok íróját, aki papírra vetette ezt az undorító fröcsögést, egy szánalmas verstelen formában elsüllyedni a Kortárs Mocsarában örökre...