Négysoros
Elhamvadt életünk porát kergeti a szél,
Tűzben ragadt, fekete csontjainkról mesél,
Eltűntünk, s a semmi maradt, mint villanás,
Cserbenhagyott lelkeinknek mikor lesz megnyugvás?
Pásztor Dániel
Négysoros II.
Fejemben zúg a macskajaj a holnaptól,
S a remény, mint mámor bugyog fel gyomromból,
De látom, hogy a reggel csak kétségeket talált,
S üdvözlöm régi pajtásomat: a Halált.
Pásztor Dániel
Egy újabb nap
Egy újabb nap,Mely semmitmondó és kihalt.Egy újabb nap,S egyre közelebb a sötét világ.
Hetek szirmai nyílottak az őszi Hidegben.Hetek szirmai száradnak mostan el.Fagyos volt minden,Míg a fájdalom jege nem olvadt el.És ismét minden az lesz.Meghalni látszik az érzelem,Mely olybá tűnt: végtelen.
Egy újabb nap.
Vagyok én még gondolatja?
Egy újabb nap.
Kopár...
Hónapok fáinak gyümölcse érett.
Hónapok fáinak gyümölcse rothad el.
Álom, mely erőt adtál eme fergetegben,
"Itt élned, halnod kell."
Halálod dicső lesz.
Harsogni fogják apró szilánkjai léleknek.
Életed dicsőbb lészen,
S legyen végtelen.
Egy újabb nap,
Mely keserű és kevés ma.
Egy újabb nap.
Mind eltűnne, bárcsak!
Éveknek virágai, fái nem voltak. Bokrai se.
Éveknek fuvallatai, tűnjetek el!
Ha nem kívántok életet adni a jövőben,
Akkor csak tűnjetek el!
Rohanjatok, szaladjatok, hagyjatok itt!
Hadd rohadjak mocskomban,
S tartson a kín!
Buzgó szellememben
égjen a híd!
Szívemnek nyugalmat a nedű feledtet,
Boldogságot nem ad, nem tilt.
Szesz helyett,
Mi a békességbe hív;
Életem végérvényesen
A Halálnak kezeibe helyezem.
Egy újabb nap,
Mely nincsen többé.
Egy újabb nap,
Mely elfeledhető mindörökké.
Egy újabb nap,
Mely a többinek száll.
Egy újabb nap.
Élet! Menesztál.
Ava Deewenfou
2020.12.17
Rémálom
Uram, segíts, kérlek ~ Többé nem lelek már békét,
szívemben bú fészkel, ~ hollók hordják rá a kévét.
Látom kicsiny szemét, ~ De csak álmodom bután,
fogom apró kezét ~ és bámulom vágyva, sután.
Ordítva kelek fel, ~ Vár egy újabb nap nélküle,
mindmáig szenvedek ~ pedig már régen sérültem.
Bár tehetném tudod! ~ Ó! Mást csinálnék, Istenem!
De nem voltam tudor, ~ S megöltem a mindenem.
Már életre szólón, ~ Hiba volt, csak most értem meg.
Uram, öleld óvón! ~ Bánom már, amit vétettem!
Látni vélem Picim, ~ minden este a karomban,
ott alszik szép Kicsim, ~ nyugodtan pihen alkonyban
piros kis orcával, ~ Világ zaja nem zavarja
Ó! Reggelt odáz'ad ~ könyörgök Szent Fiú anyja,
átkom ez a hajnal, ~ nagy átkom; gyermekem megszűnik
Ő nem él a nappal, ~ karomból örökre eltűnik.
Helle
2016.11.23.
Kétség
Egy dal, mi a lelkemen szólal,
Egy érzés ez a csodás szólam,
Ringatózó, mint folyón a bólya,
Úgy szárnyal, mint égen a gólya!
Láss csodát, és a magasban szállj!
Felejtsd el ezt az alant határt,
A hegy, a völgy sosem akadály,
Szívfán lüktet éden faragás.
Mint ecset a művész kézben,
Siklik, alkot üvöltő szélben
Bánat? Minek? Feledlek Kétely!
Tudd, magasan feletted élek!
Látom a gyémántot a cseppben,
Ez ellened a bűvös fegyver!
Alkony tündék tűz-táncra keltek,
Háború jön, mennek is ellen'd!
Vesztesz Kétely, te, bűnös Métely
Ennél ezerszer többet érek
Győztem hiszen még mindig élek!
Tűnj el most, ocsmány, bűzös féreg!
Egy dal, mi a lelkemen szólal,
Egy érzés ez a csodás szólam,
Ringatózó, mint folyón a bólya,
Úgy szárnyal, mint égen a gólya!
Felvázol egy őrült kis festő
Ecsetétől őrizkedj kellőn,
Biztos kezű, és bátor testőr.
Próbálkozz még persze, de meddőn!
Engem aztán meg nem kapsz soha,
Erősen véd mágikus fonat,
Kitartásom, száguldó vonat,
Kinevetlek, s megyek is tova.
Helle
2015.03.
Kép: Kollár-Tóth Zsuzsanna
Hullámvölgy
Sikítanék,
Ám nem merek!
Ordítanék,
De nem lehet!
Álmodnám
Át a végtelent!
Bátorság
Fogja két kezem!
Támaszom
Ő!
De bánatom
ős!
Neve hős!
"Csak nevess, bőgj"
Mondja minden nap,
S a szívem reményt kap!
Sikítanék,
Ám nem merek!
Ordítanék,
De nem lehet!
Álmodnám
Át a végtelent!
Bátorság
Fogja két kezem!
Bajnokom
Ő!
Alkonyom
jő!
Dicsőn
Ront át időn!
Lova a délceg,
Lovas maga félszeg.
SikítanékLassan merek!OrdítanékCsendben lehet!ÁlmodnámVele végtelent!BátorságTakarja szemem!
KonokulteszTornyosulfel
Ölelne!Siet szelveÉgen Földön márMinden öblön át!
SikíthatnékVégre merek!OrdíthatnékVele lehet!ÁlmodnámVele végtelent!BátorságTakarja szemem!
Faragjamár,Alakravár
Hajót ad!Ez matrózdal!Vitorlákat bonts!Vén legyen ez a roncs!
Sikít a Vén,Széllel mehet!Okítva néztova evez!Látom márA mély tengertVágyom rád,Érezd szerelmem!
Helle
2020.08.06.
Fájdalom
Fájdalom: egy érzés, ami szorosan ölel,
Szeretem, mert a valósághoz szögel.
Egyben gyűlölöm azt, amivé testem teszi,
A szomorúság az arcom bérbe veszi.
Sokszor, magam sem tudom miért,
De így jár, akit sok tragédia ért.
Könnyes szemmel bámulok magam elé,
Magamban lassan zuhanok lefelé.
Fájdalom: ihletője mindennek,
Ellehetetlenítője a boldog életnek.
Figyel és vár, hogy egyedül állj,
Majd mellette vígaszra találj.
Kati Henriett
2020.02.13.
Kép: Kati Henriett festménye
Mama, úgy hiányzol!
Éjszakánkét egy csillagra nézek,
Ha nem felhős az ég, benne kereslek.
Az a csillag emlékeztet rád:
Ragyog, mint te életedben, hajdanán.
Sokan néznek bolondnak, mert felfelé bámulok,
Nem tudják, miért, nem tudják, hogy hiányod fáj nagyon.
Mama, úgy hiányzol!
Örökségeim, utolsó ajándékok tőled,
A hiba, hogy nem hoznak vissza téged.
Rózsafüzéred, melyet régen szorongattál,Nehéz időkben megnyugvást kínál.
Hajnalban megébredek,Sokszor magányosak az éjjelek.
Felhős az ég, nem látlak,
Ez az est nehezebb, mint más nap.
Mama, úgy hiányzol!
Bár, ne mentél volna el!
Példa az életemből: hogy legyek ember.
A legjobb személyt vesztettem el,
Nem ismertem nálad tisztább lelket.
Mondd el, hogy bírjam ki nélküled?
Egy év után is sírógörcsök kergetnek.
Most is hullik könnyem papíromra,
A tintát épphogy el nem mossa.
Mama, úgy hiányzol!
Nehéz órák, napok, évek telnek majd el,
De remélem a végén megéri, és büszke leszel.
Remélem úgy élem le az életem,Ahogyan szeretted volna, hogy tegyem.
De addig, míg újra nem látlak,Próbálom élni életem, követve példádat.
Tiszta szívből szeretni majdani családom,
Hinni, hogy nekik a helyes utat mutatom.
Kati Henriett
Változás
Rossznak indult, végül jó lett
Egy lelki válság, mely boldoggá tett.
Bután hangzik, tudom,
Hisz ellentmondásos a második sorom.
Nem mondom, hogy rossz volt vele,
Csak azt, hogy jobb nélküle.
Lelkemben békesség honol,
Rég nem volt ilyen, s ez most tarol.
Kati Henriett
2019.08.17
Jobb lesz...
Kételyek törnek néha rám,
Hogy egyszer jobb lesz tán.
Azt mondják egészségesek a viták,
De nem olyan szinten, hogy elméletben eret vágsz.
Mondd, Istenem, hogy jobb lesz,
Jobb lesz...
Próbálom feledni életem szörnyű szakaszait,
És tudom, hogy mégis csak ezek maradnak itt.
Sétálok a sötét, s hideg éjszakában,
Sétálok, hogy nyugalmam megtaláljam.
Mondd, Istenem, hogy jobb lesz
Jobb lesz...
Kati Henriett
Nem tudom...
Nem tudom, mit érzek,
Nem tudom, hol vérzek.
Nem tudom, hogy mi lehet a baj,
De tudom, hogy valami javulni nem akar.
Elég vagyok?
Elég, de hinni ennek nem akarok.
Megérdemlem?
Meg, de biztosságát nem érzem.
Még mindig nem gyógyulok
Hogy miért? Ezen agyalok.
Nap, mint nap küzdök magammal
A fajdalom múlni nem akar.
Senki nem tudja, hányszor sírtam,
Csendes, sötét szobában halkan.
Senki nem tudja, hányszor mosolyogtam,
Hogy közben belül majd meg haltam.
Nem tudom, mit érzek,
Nem tudom, hol vérzek.
Nem tudom, mi lehet a baj,
De remélem, meggyógyulok hamar.
Kati Henriett
Gondolat
Nem tudom milyen, ha fáj valami.Nem tudom milyen boldognak lenni.Nem ismerem a magányt, nem ismerem a félelmet.Én nem létezem, és aki nem él, nem is érezhet.
Nem ismerem a szomorúságot, az elvesztést, a hiányt,Nincs senkim, és én sem voltam senki.Gondolat vagyok, mely a fejedben motoszkál,Irányítom az elméd, de nem tudom, milyen hatással van rád.
Csak egy hang vagyok,Nem ismersz, mégis figyelsz.Csak egy hang vagyok,És teszed, amit mondok, hogy tedd meg.
Érdekes nem igaz?Elhinni, hogy valaki él a fejedben,S közben, csak az agyad játszik,Szüntelen.
Kati Henriett
2020.09.06.
Döntések
Döntések, döntések, döntések.
Egyszerűen utálom őket.
Lehetőségek sora,
Melyekről nem tudod, mekkora galiba.
Megbánthatod azt, akit szeretsz,
Agyalsz éjszakákon át, kisírod a szemed.
Elbújnál a világ elől,
Várod, hogy majd magától eldől.
Kati Henriett
2021.01.22.
Üresen
Reszkető ködként
A tudatod mélyénBenned remeg a hiány.
Állandó ténykéntGondolataid szélénBelülről pusztít a magány.
Senki nem vár,Nincs, aki látja, ha fáj.Már vérzik a térdedDe érted,Érted nem dobognak szívek.
Egyedül vergődsz.Elvész életedből az értelemMajd melléd szállnak a felhőkSzépen csendesen.
Körül ölel a sötét.Nincs, kiért küzdjél.Némán lecsukod a szemed.Elbuktad az életed.Halkan elporladsz és tova sodor a szél,Lelkednek békét senki nem remél
Csak halkan elsodor a szél.
Bérces Zsombor
A remény
Egy gyönyörű ígéretTe elhiszed, majd széttép és eléget.Egy hívogató illatTele szívod tüdőd, majd lassan belefulladsz.Egy csillogó pengeMit megragadsz, szétárad benned az erőDe holnap te leszel, kinek nyakából csak a markolat bukkan elő.
Egy tündöklő csillag
Ami este rád ragyog, de nappal a fejedre hullhat.
Egy hazug gyönyör
Egy csodás mosoly
De később látod, hogy könny remeg a szemben és a csalódás a lelkedbe markol.
A remény ezer szépet a szívedbe véshet
Észre sem veszed, már valóságnak véled
Majd másnap
Mikor a sors neked más utat választ
Megrogysz.
Összedől benned egy világ.
Holnap, talán még felállsz
Vagy nem marad más
Csak egy földbe tiprott, fájó sóhajtás.
Bérces Zsombor
Önfeláldozás
Egyszer, majd feküdj ki csillagokat nézniGyönyörű látvány.Képzeld el, hogy élnekHagyd, hogy ragyogjanak zárkád ablakán.
Egyszer, ha megrogysz, csak dőlj a hűvös fűbe
Bambán révedezz.
Képzeld el, hogy nem fáj
Hagyd, hogy megszökj, s egy percre mindent elfeledj.
Egyszer, ha szemed már nem látja a szépet
Nézz fel az égre.
Képzeld el, hogy vége
Hagyd, hogy ázzon tépett lelked a napfényben.
Egyszer, ha akarod, ott leszek melletted
Csak kérlek, ne félj
Fogom majd a kezed
Nem hagyom, hogy kínlódj, hogy Rád szakadjon az éj.
Majd én felkötöm magam helyetted,
Csak repedjen ketreced, többet ne szenvedj.
Szaggassa inkább az én halántékom golyó,
Benned ne maradjon más, csak a hited, egy őszinte szó.
Add át, ami gyötör, feszítsen engem,
S engedd, hogy arcodon gördüljek egy könnycseppben
Ha már elmentem.
Egyszer, majd feküdj ki csillagokat nézni
Gyönyörű látvány.
Képzeld el, hogy élnek
Hagyd elhinnem, hogy néha gondolsz majd rám.
Bérces Zsombor
Rágalom
Oh, IstenemMiért hagysz szenvednem?Mondd, mit tettem!Miért száműztél ebbe a kilátástalan mocsokba?Ide, ahol gyűlölettől vérzik az ég aljaAhol a remény csak ónos esőBelénk fagyva pusztító, alattomos éltető.Miért vetettél, ebbe az értelmetlen rengetegbe?Ide, ahol minden nap meghalok, belesüppedek a szégyenbeAhol egy nemes őrangyal önmaga lidérceAhol az igazságtól véreresek a szemekAhol hazug, édes álmokat kergetnek a lelkek.Olyan vakok, süketek.Megfertőzött, belém költözött a láthatatlan mételyMár bennem is ébred a kétely.Szégyellem, de bennem is tombol a harag.Gyűlöllek, utállak!Megvetlek, én, aki a megvetéstől fuldokol.Bírállak, én, kinek a bírálat magány, nyomor.Ami másnak ajándék, nekem most a pokolMégis Uram, te maradsz az egyetlen.Segíts csendben elmennem.Uram, te vagy az egyetlenSegíts nekem!Vagy ölj meg... szépen, csendesen.
Oh, Istenem
Bérces Zsombor